A magyar, családi tulajdonban álló Szenna Pack még júliusban kért csődvédelmet, miután egy rosszul időzített beruházás a válság során felemésztette a társaság tartalékait. Az Exal/Boxalt már korábban is érdekelte a Szenna Pack, de akkor még nem sikerült megállapodni a cég eladásáról. A csőd felgyorsította az eseményeket, mert a csődvédelem szoros határidői kikényszerítették a cselekvést. A részvényesek, az Exal/Boxal, a hitelezők, a NAV és a munkavállalók között 6 hónapon át folytatott intenzív tárgyalások után a mai egyezséget a hitelezők 94 százalék feletti arányban hagyták jóvá.
A csődegyezség szerint az Exal megvásárolja a Szenna Pack eszközeit, azaz ipari ingatlanokat és gépeket, újrafoglalkoztatja a még a cégnél alkalmazásban álló 120 dolgozót, illetve megfizet minden adó- és közüzemi díjhátralékot. Az alkalmazottak megkapják a csődbejelentés óta járó, kifizetetlen bérüket. A befolyó ellenértékből a társaság a fedezett hitelezőket 50-75 százalékos, a fedezetlen hitelezőket pedig 10 százalékos arányban fizeti ki. Ez a kielégítés lényeges magasabb, mint amit egy felszámolási eljárás során lehetett volna remélni, arról nem is beszélve, hogy a bankoknak ugyancsak meggyűlt volna a bajuk iparcsarnokok értékesítésével az ország egy nem éppen túliparosított szegletében.
A fedezetlen hitelezők felszámolás során ritkán kapnak 1 százaléknál jobb kielégítést, így aztán a 10 százalékos kifizetés jó ajánlatnak számít a körülményekhez képest. A társaság gépsorok megvásárlásához állami támogatásban részesült, amelyet sikerült megmenteni az NFÜ és a MAG konstruktív hozzáállása jóvoltából. Végül az összes bank és közel 100 hitelező elfogadta a legfontosabb kondíciókat, amikor az Exal/Boxal a fizetést lényegében csak a bírósági jóváhagyástól tette függővé. Az amerikai cég már a szavazás előtt letétbe helyezte a 14 millió eurós vételárat, miközben a hitelezők lemondó nyilatkozataikat szintén a letéti ügynökre bízták. A bíróságnak még jóvá kell hagynia az egyezséget, és ha a döntés jogerős, a hitelezők a kasszához fáradhatnak.
A Boxal azzal számol, hogy megháromszorozza a Szenna Pack forgalmát, főleg az exportpiacra alapozva. Egyértelmű, hogy a Boxal számottévő költségelőnyt fog élvezni Magyarországon, ami rendkívül fontos egy olyan iparágban, ahol rengeteg múlik a költségeken. A Boxal a következő három év során még 180 munkavállalót tervez felvenni. Mindez jó hír Somogy megyének és a környékbeli vállalkozóknak, akik szomszédságába remélhetőleg most egy világcég költözhet. A Boxal megjelenése vásárlóerőt és adóbevételt teremt, pont akkor, amikor az országnak erre a legnagyobb szüksége van.
Az Exal Corporation pénzügyi tanácsadója a KPMG magyarországi Corporate Financerészlege, ügyvédje pedig a DLA-Piper Ügyvédi Iroda volt. A Szenna Pack-ot az Invescom Corporate Finance képviselte.
A KPMG könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó társaságok globális hálózata. Tagtársaságaink 150 országban működnek és 138 000 szakembert foglalkoztatnak világszerte. A KPMG-hálózat független tagtársaságai a KPMG International Cooperative-hez, a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódnak. A KPMG tagtársaságai jogilag egymástól független, önálló szervezetek, és ennek megfelelően járnak el.
A KPMG Magyarországon 600 munkatársat foglalkoztat – a KPMG Hungária Kft. könyvvizsgálati szolgáltatásokat, míg a KPMG Tanácsadó Kft. széles körű adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat kínál magyar és multinacionális társaságok, kormányzati szervek, valamint külföldi befektetők számára.
©2011 KPMG Hungária Kft. a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság.
Minden jog fenntartva.